Hozzávalók 4 fő részére:
A sütőt melegítsük elő 190 fokra grill fokozatra.
Az édesburgonyát alaposan mossuk meg, majd vágjuk 5 mm vastagságú karikákra.
Helyezzük őket egy sütőtepsibe úgy, hogy ne fedjék egymást a szeletek, majd locsoljuk meg olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Tegyük az előmelegített sütőbe, és 20 perc alatt süssük puhára.
Közben készítsük el a mexikói rusztikus avokádókrémet, azaz a guacamolét.
Az érett avokádót vágjuk félbe, majd kanalazzuk ki puha húsát egy tálba. Villával törjük össze, majd aprítsuk hozzá az újhagymát, paradicsomot és korianderzöldet. Ízesítsük frissen facsart lime levével, Erős Pistával. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A megsült édesburgonya-karikákat tegyük egy nagyobb tálra, majd kanállal halmozzuk tetejére a rusztikus avokádókrémet. Kínáljuk vendégváróként, előételként.